BulvárA vásárhelyi báli szezon ékessége

2018. február 4., vasárnap
 
A vásárhelyi báli szezon ékessége

Idén sem maradhatott ki a vásárhelyi báli szezonból a legelegánsabb, a helyi elit által leginkább várt bál az Orvosbál.

 

 

 

Frissítve: 02. 05.  Dr.Kallai Árpád főigazgató arról tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket, hogy a bálon 90 millió 70 ezer forint gyűlt össze az adakozásból célként kitűzött idei eszközbeszerzésre.

 


 

Február harmadikán este a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi és makói kórházának szakemberei, a helyi és a környező települések egészségügyi szakemberei, közéleti személyiségei és az elithez tartozás érzését átélni vágyók töltötték meg a Fekete Sas báltermét.

 

A két kórház fuzionálása óta a makói orvostársadalom is szép számban részt vesz a bálon. A helyi városvezetés mellett, Lázár János miniszter és felesége is minden évben megtiszteli az Orvosbálat. Az országosan ismert vendégek között ott volt a médiaszereplőből, televíziós műsorvezetőből a visszaállamosított mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság kormánybiztosaként frissen avanzsált Rákay Philip is.

 

Nemcsak a kulináris különlegességek miatt borsos a belépő ára, hanem a már hagyományos jótékonyságot szolgálja, hiszen minden évben egy-egy meghatározott eszköz beszerzését tűzik ki célként. Az elmúlt évek báli bevételeiből így sikerült vásárolni például telemetrikus monitort, laporoszkópot. Tavaly az újszülöttek lélegeztetéséhez, ellátásához szükséges eszközpark fejlesztésére gyűjtöttek.

Idén – bár még nem ismert az összeg - a bevételt, illetve a tombolát a várandós gondozás javítására, illetve egy nagy felbontású ultrahang készülék beszerzésére fordítják.     

 

A Fekete Sas elegáns keretet adó pompás estélyi ruhákat felvonultató Orvosbálon a 400 vendég jó hangulatáról a - több éve visszatérő - Group’n’Swing, továbbá Bársony Bálint és zenekara, a Why Not zenekar gondoskodott.

 

Kapcsolódó cikkeink:


Báli divat 2018 (Sok ötletadó fotóval!)


Az Év divatszíne 2018-ban 

Pillanatkép a 2018 -as bálról

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyilvános a vagyonnyilatkozat

Nyilvános a vagyonnyilatkozat

A parlament honlapján közzétették az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát, beleértve Lázár János miniszterét is.
Újabb programpontok Dr. Kiss Attilától

Újabb programpontok Dr. Kiss Attilától

A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje választási programjának ismertetése mellett, nyílt levélben vádolja Lázár Jánost amiért becsapta az embereket.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.