GazdaságA város működőképességét veszélyeztetné

2018. április 25., szerda
 
A város működőképességét veszélyeztetné

Hódmezővásárhely ötven belterületi útjának és több járdájának felújítására tett javaslatot a város közgyűlésének keddi rendkívüli ülésén Hegedűs Zoltán, a helyi Fidesz-frakció vezetője. Az időnként személyeskedésbe torkoló vitát követően a határozati javaslatról nem döntött a testület, mert Márki-Zay Péter (független) polgármester 15 napra elnapolta az ülést.

 

 

 

 


 

Hegedűs Zoltán az előterjesztés vitája során elmondta, a Járható Vásárhely program keretében 48 belterületi utat, és 21 utca járdáját újítanák föl az év végéig, a beruházások költsége mintegy 1,16 milliárd forint.

A képviselők az elmúlt hetekben több mint harminc lakossági fórumot tartottak, a felújítandó utcák listáját az ezeken elhangzott igények alapján határozták meg - közölte a politikus.

 

A fejlesztések érdekében a város 22 milliárd forintos költségvetésében 900 millió forintot csoportosítanának át, a huzamos ideje betöltetlen álláshelyek miatt, a személyi juttatások területéről, a dologi kiadásoktól, melyek - takarékos gazdálkodás mellett - a város gazdálkodását nem befolyásolják, valamint az önerős beruházásoktól - tudatta a képviselő.

 

Márki-Zay Péter (független) polgármester hangsúlyozta, a program céljaival egyetért, saját polgármesterjelölti programjában is szerepelt az út- és járdafelújítás. Ugyanakkor kételyeinek adott hangot, mint mondta, az átcsoportosítások a város működőképességét és a kötelező feladatok ellátását veszélyeztetik. Úgy fogalmazott: "a kérdés az, hogy a nincsből hogyan lehet megvalósítani ezt a tervet".

 

A polgármester szerint a költségvetés bevételi oldalán több olyan tétel szerepel - összességében 1,7 milliárd forint -, melyek beérkezése erősen kérdéses. Emellett szerinte az előterjesztésben alul tervezték az útfelújítások várható költségeit.

 

Márki-Zay Péter másfél órás vitát követően bejelentette, polgármesteri jogkörével élve 15 napra elnapolja a rendkívüli ülést.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

IV. Hód-Futófesztivál Vásárhelyen

IV. Hód-Futófesztivál Vásárhelyen

Április 29-én vasárnap negyedik alkalommal szervezi meg a Hód-mentor sport és műpártoló egyesület a...
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti...
 

És ezt már olvasta?

Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen
Makói alkotók mutatkoznak be Vásárhelyen A makói Natura Marosmenti Művésztelep huszonegy alkotójának közel hetven műve látható a Tornyai János Múzeum pénteken megnyílt kiállításán. Képekkel.
 
Összejött a szezon első veresége
Összejött a szezon első veresége Egészen a végjátékig fej-fej mellett haladt a Kosársuli és az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, a szoros találkozó látképe már az első percekben felsejlett.
 
Radnóti Miklósról Szegeden
Radnóti Miklósról Szegeden A rendezvényen részt vett Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője is.
 
Egy hónap múlva nyílik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Egy hónap múlva nyílik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark Az Arborétum mellett, Szarvas másik büszkeségéről kevesebb szó esik, holott interaktív kiállítások mellett, állatpark, tanösvények várják a család minden tagját.

 

 
Császár Angéla Hódmezővásárhelyen
Császár Angéla Hódmezővásárhelyen

Legutóbb 2017 őszén járt Hódmezővásárhelyen Fenyvesi Félix Lajos könyvbemutatójának vendégeként. Ezúttal ő lesz a főszereplője egy beszélgetésnek.

 
Megtorpant a futball utánpótlás finanszírozása
Megtorpant a futball utánpótlás finanszírozása A Magyar Labdarúgó Szövetség szeptember óta nem küldi az utánpótlás- nevelésre jóváhagyott TAO támogatást. Az NB III-as felnőtt csapat anyagi háttere biztosított.
 
Vásárhelyi vonatkozású büntetőügy végére került pont
Vásárhelyi vonatkozású büntetőügy végére került pont Volt olyan település, ahol papíron 0,8 hektár fertőtlenítésén ugyanannyi ember dolgozott, mint máshol azonos adottságú, de csaknem százszor nagyobb területen.