KözéletA választás előtti súlyos adatlopásra derült fény

2019. november 7., csütörtök
 
A választás előtti súlyos adatlopásra derült fény

Legalább ezer vásárhelyi lakos, sőt gyerekek, családtagok adatai után kutattak jogtalanul a Polgármesteri Hivatal számítógépes rendszerében.

 

 

 

 

 

 

 

 

„Több mint ezer ember adatait kérdezte le egy városházi dolgozó, olyan információkat, amelyek nem kapcsolódtak a munkavégzéséhez" - mondta a vásárhelyi városháza informatikai szakembere, Kalotay Balázs egy mai sajtótájékoztatón.

 

A vásárhelyi önkormányzat informatikusai a választás előtti héten arra lettek figyelmesek, hogy a szokásostól jóval nagyobb mértékű lekérdezések történnek, mind egy beazonosítható önkormányzati gépről. Fontos tudni: az önkormányzat gépeit jelszó védi, azokra csak a használója léphet be, az információbiztonság miatt a kódot nem szabad másra átruházni, az ügyben érintett dolgozó konkrét személyi felelőssége tehát további tisztázásra vár – hangzott el a sajtótájékoztatón.

 

„Munkatársaink jó része a feladatai elvégzéséhez szükségszerűen informálódik különböző adatbázisokból, a szóban forgó esetben azonban nem erről volt szó. Személyes adatokat, családi viszonyokat, ingatlanügyeket és számos egyéb részletet gyűjtöttek össze az emberekről. A választáson induló polgármesterjelöltek, az ő családtagjaik, kormánypárti és ellenzéki érzelmű polgárok egyaránt szerepelnek a terjedelmes listán.”

 

Kis Andrea alpolgármester.a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „…az ügy napvilágra kerülése után hátborzongató volt viszontlátni a kiskorú gyermekeink adatait, vagy azt a folyamatot, ahogy egy álnéven tevékenykedő, népszerű vásárhelyi internetes véleményformáló személyét lépésről lépésre felkutatták, és így őt beazonosították.”

 

Azt egyelőre nem tudni, mire kívánták a listát használni, illetve azt sem, az kihez jutott el a vezető állású köztisztviselő kezéből. Az érintetteket értesítették a történtekről. A szóban forgó munkatárs a választást követően felmondott.

A Polgármesteri Hivatal az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kölcsönlakás Hódmezővásárhelyen is

Kölcsönlakás Hódmezővásárhelyen is

A jó szórakozásról, a folyamatos nevettetésről a mai színházi elit legjobbjai gondoskodtak. Egy, több mint 100 bemutatót megért színdarab volt a BFMK műsorán.
Érmes helyezések a Vajdaságban

Érmes helyezések a Vajdaságban

A Novi Sadban november 2-án és 3-án, a 14 év alatti judosoknak rendezett versenyen a Hód Judo Sportegyesület 3 sportolóval vett részt.
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Napok kérdése az intenzív fűtési szezon beindulása. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Határtalan óvodaprogram

Határtalan óvodaprogram

A választáson magát megmérető Dr. Grezsa István visszatért eredeti tevékenységéhez, a magyar költségvetésből jóváhagyott tízmilliárdok szétosztásához.
 

És ezt már olvasta?

Ismét versengtek a szép szavak ifjú művelői
Ismét versengtek a szép szavak ifjú művelői "...A vers az élet egyik nagy csodája." írta Charpentreau. A Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában idén is megrendezték a felsősök városi szavalóversenyét. Eredmények.
 
Erdélyi családok élettörténetei az Emlékpontban
Erdélyi családok élettörténetei az Emlékpontban

Az Emlékpont galériájában megnyílt a Tiltott kastélyok. Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című, nemzetközi multimédiás kiállítás.

 
90 éves Fodor Sándorné
90 éves Fodor Sándorné Dr. Huszár Lajos orvosi rendelőjében dolgozott, kisegítő és takarítónő volt.
 
Mi lesz veled szakképzés?
Mi lesz veled szakképzés? Az Országgyűlés elfogadta a szakképzésről szóló törvényjavaslatot. Szakmai szervezetek egész sora tiltakozott ellene, a kormánypárti többséget ez hidegen hagyta.
 
Még mindig nem került pont az ügy végére
Még mindig nem került pont az ügy végére Ismét meghosszabbították annak a mindszenti férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kiskorú szexuális kényszerítése bűntette ügyében nyomoznak.
 
Egyetlen ponton múlott
Egyetlen ponton múlott Az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában Kecskemétre látogatott a Kosársuli felnőtt csapata. Megnyerhették volna a derbit, de hiányzott pár extra teljesítmény.
 
Idén is ingyen korizás
Idén is ingyen korizás Elkezdték a jégpálya alapozását a Kossuth téren. Hagyományosan a Mikulás hozza december 5-e körül a jégpályát, de az időjárás még közbeszólhat.