Kultúra, oktatásA természet esztétikája

2018. május 11., péntek
 

Zsila Sándor fotóművész tárlata május 10-én, csütörtökön este hat órakor nyílt meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. A most hatvanéves, fővárosi alkotó tavaly kezdte el összeállítani pályájára visszatekintő anyagát, amelyet most Hódmezővásárhelyen is megismerhet a közönség.

 

 

 

 

 

– A természet fotózása olyan műfaj, amelyhez ugyan komoly technikai tudásra van szükség, azonban ez még önmagában nem teszi művésszé az alkotót, ahhoz ugyanis az kell, hogy az elkészült alkotás többet adjon, mint amit maga a művész adni képes – mondta Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja csütörtök este a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában Zsila Sándor fotóművész kiállításának megnyitóján.

 

Molnár Gyula szegedi természetfotós Zsila Sándor képei kapcsán fogalmazta meg, hogy a természetfotós saját nézőpontján át vezeti képe szemlélőit, felhív a figyelmet a természet védelmének fontosságára.

 

Zsila Sándor elmondta: számára a természet feszes és szép esztétikája adta azt az értéket, amelyet közvetíteni kíván fényképei szemlélőinek, hogy meglássák a körülöttünk lévő világ szépségeit.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Három helyszínen mérik a gyorshajtókat

Három helyszínen mérik a gyorshajtókat

Vásárhely határában a Szentesi úti fix traffipaxot leszámítva, három helyen lesz ellenőrzés. Ezeket a vásárhelyiek javasolták az országos akció részeként.
Adok-kapok a város kárára

Adok-kapok a város kárára

Durva megszorításokat szavazott meg a vásárhelyi rendkívüli közgyűlésen a fideszes képviselőtestület.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.