SportA tavaszi veretlenségét megőrizte a HFC

2018. április 8., vasárnap
 
A tavaszi veretlenségét megőrizte a HFC

Szombaton a SZVSE ellen folytatódott a bajnokság a HFC II. számára. Pontokért utazott Szegedre a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata a hétvégén, végül pedig ha a három egység nem is jött össze, tavaszi veretlenségét megőrizte a gárda.

 

 

 


Az első percekben úgy tűnt, hogy nyíltsisakos küzdelemre lehet számítani a csapatoktól, amiben nem is volt hiba. Azonban a nehéz talajú pályán inkább a középpályán zajlott a csata, a védelmek pedig egészen stabil teljesítményt nyújtottak mindkét oldalon, komoly veszély nem alakult ki a kapuk előtt.

Kérdés volt, hogy miként törhet meg a jég, amire a választ úgy tűnt, az 55. percben kapja meg a publikum. Vásárhelyi részről Jankelic Ivan gyűjtötte be második sárga lapját, ígyneki biztos jutott meleg víz az öltözőben, a társaknak pedig a pite lett melegebb.

Nem meglepő módon nőtt a SZVSE mezőnyfölénye, helyzeteket is sikerült kialakítania a hazaiaknak, a vásárhelyi védelem azonban csökkentett létszámmal is állta a sarat. Sőt, egy alkalommal Darida akár a meglepetés gólt is megszerezhette volna, de végül maradt a 0-0.

 

Megye I. bajnoki labdarúgó mérkőzés
Szeged Vasutas Stadion, 150 néző

 

SZVSE - HFC II. 0:0 (0:0)

 

HFC II.: Szatmári - Bábi, Tóth J., Pálinkó, Rau - Darida, Gyüre (Siber), Bartyik (Győrfi) - Bódai (Mátó), Mohácsi (Bürgés), Jankelic

Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István

Kiállítva: Jankelic I. az 55. percben

Jók: Szatmári, Bábi, Pálinkó, Tóth J.

 

Bacsa Zsolt: „Ma a játékunk sajnos akadozott, és nagyon pontatlan volt. Ennek az oka a nehéz talaj volt, és túlságosan is tiszteltük ellenfelünket. A kiállítás után a SZVSE nagy mezőnyfölényt harcolt ki, de csapatom erejét bizonyítja, hogy még 10 emberrel is nagyon szervezett és masszív volt. Kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna, de ma nem érdemeltünk 3 pontot, mert a jó játékerőt képviselő Vasutasoknak is voltak lehetőségei.”

 
 
Forrás: hfc1912
 

Olvassa el ezt is!

Jubilál Közép Európa egyik legnagyobb agrárkiállítása

Jubilál Közép Európa egyik legnagyobb agrárkiállítása

2018-ban huszonötödik alkalommal ad otthont a Hód-Mezőgazda Zrt. küllemében is lenyűgöző kiállítói területe az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezvénysorozatnak.
Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

A baktérium okozta betegségről, a Lyme-kórról - Lyme borreliosisról -  az utóbbi időben sokat hallunk, mivel az ország egész területén előfordul.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.