FélpercesA szovjet kényszermunkatáborok világa

2017. március 8., szerda
 
A szovjet kényszermunkatáborok világa

Saját családjának története alapján írta meg Faragó Annamária Háború és lélek című regényét, amelyet az író és filmrendező kedden este mutatott be a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 

 

 

 

A szovjet kényszermunkatáborok világát is feltáró történelmi regény fontos eleme a hit, a hűség és a szerelem.

Faragó Annamária nagyapja a Szaratovban létrehozott táborban töltött nehéz éveket, s a napi tíz-tizenkét óra kemény munka és a mindennapi táplálékként kapott, vízben főtt zöldségekből álló „zupa" következtében a közel két méter magas férfi alig ötven kilóra fogyva érkezett haza. A hazatértek számára nem adatott hosszú idő – fogalmazott az írónő, akinek megszületése előtt mindössze másfél hónappal hunyt el a Gulágon sokat szenvedett nagyapja.

 

Az est folyamán a közönség megtekinthette az alkotó Fáklya repeszekkel című, az ötvenhatos forradalmár színész, Dózsa Lászlóról készített dokumentumfilmjét is. 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Nem mindenhol adott a betegfogadás elvárt feltétele

Nem mindenhol adott a betegfogadás elvárt feltétele

Az Országos Tisztiorvosi Szolgálat a kanyarós megbetegedések kapcsán körlevélben fordult a háziorvosokhoz, hogy lehetőleg elkülönítve fogadják a betegeket.
A szülinap kettős de a lelkük egy maradt

A szülinap kettős de a lelkük egy maradt

A kispere­gi Szabó ikreket, Melindát és Izabellát 1998-ban bravúros műtét­tel választották szét egymástól a Szege­di Gyermekklinikán. Most 18 évesek.

A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.