Kultúra, oktatásA szívünk is megtelt hangokkal

2012. április 28., szombat
 

Pillanatkép a Vásárhelyen tartott minősítő hangversenyről: arról, hogy nehéz dalokat vagy inkább sok dalt énekelnek a gyerekek és arról, miért könnyezte meg az igazgatónő a saját iskolája kórusát.

 

 

 

 

 

 

Ha az énekhangok kézzel fogható apró hangjegyek lennének, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda tornacsarnoka az évek során már a mennyezetig megtelne. Ezen a héten is két rendezvény örvendeztette meg a kórusmuzsikát kedvelőket, amelyek közül a legutóbbinak a legfőbb célja az volt, hogy a Csongrád - megyei ének tagozatos általános iskolák kicsinyek kórusai számot adjanak az eltelt egy évről.

 

A KÓTA és az Éneklő Ifjúság hagyományos minősítő versenyein – mint amit április 27-én a Liszt Ferenc iskolában is tartottak – a kórusirodalom gyöngyszemei hangzottak el.

A kórusok idén is egy-egy igen erős, nehéz művet is bevettek a repertoárjukba, amelyek a 7-10 éves gyerekektől nagyszerű teljesítmény, lelkesedésük és akarásuk jól érezhető volt, amit mind az öt kórus esetében a zsűri Arany Minősítéssel ismert el. Kérdésünkre Hraschek Katalin (képünkön) karnagy, a KÓTA Ifjúsági és Zenepedagógiai Szakbizottságának vezetője, a zsűri elnöke a Vásárhelyi Híreknek elmondta, el kell valóban gondolkodni azon, hogy kell-e terhelni a gyerekeket az esetleg kevésbé a korosztályuknak megfelelő nagyon erős művek betanításával.

Ugyanezt a kérdést tettem fel Berei Erzsébetnek, aki szerint nem a kórusdarabok nehézségi foka, hanem inkább a mennyiségük terhelhetik meg a gyerekeket. Több kórus is 5-6 komoly művet adott elő, amelyek végére bizony előfordul, hogy elfáradnak a gyerekek, mondta a vásárhelyi zenei élet évtizedek óta egyik meghatározó zenepedagógusa. Hozzátette, 40 évvel ezelőtt az itt hallott egyik-másik mű még vizsgadarab volt, ma már teljesen természetes módon tartozik bele a repertoárba.

 

Tény hogy pénteken is, csodálatos darabokat hallhatott a nagyrészt szülőkből és iskolásokból álló közönség. Láthatóan nagy figyelemmel és izgalommal hallgatták a kísérők is a saját kórusaik műsorát. Forrainé Kószó Györgyi a Liszt Ferenc Ének Zenei igazgatója, az iskola kóruselőadása után – bár rajtam kívül senki nem vette észre - mosolyogva törölgette könnyes szemét és csak kis idő után tudott szóhoz jutni. Mint mondta, meghatották a gyerekek csodaszép dalai, legfőképpen a műsoruk utolsó Varázskréta című darabja, amely alatt seregnyi szép emlék jutott eszébe, hiszen pont ez volt az a dal, amit akkor énekelt a kórus, amikor átvette az iskola vezetését.

 

 

A hangversenyen részt vett iskolák:

 

Makói Általános Iskola Kicsinyek Kórusa,

 

Rókus Kicsinyek Kórusa,

 

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Ált. Isk. Bárdos Kórus,

 

Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda Kiskórusa,

 

Rókus Gyermekkar

 

Gálahangverseny május 7-én 17 órakor lesz, Szegeden a Kisszínházban.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.