Kultúra, oktatásA színpompás holtág adja a tanulás hátterét

2014. október 21., kedd
 
A színpompás holtág adja a tanulás hátterét

A Lucien Hervé Kamera Klub vasárnap délután Mártélyra invitálja a vásárhelyi amatőr fotósokat. A táj- és a portréfotózás fortélyait osztják meg a résztvevőkkel.

 

Fotó: Varga A.

 

A júliusban alakult Lucien Hervé Kamera Klub ígéretéhez hűen folyamatosan bővíteni szeretné a tagságot, és segíti tagjaik alkotói tevékenységének kibontakoztatását fotó-, és a videó művészet területén. Sőt egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatkozhatnak.

Ennek megfelelően a Dömötör Mihály fotóművész vezette Klub folyamatosan szívesen fogadja a jelentkezéseket, október 3-án nagyszámú érdeklődő részvételével kiállítás nyílt az alapító tagok válogatott fotóiból, a fotózást kedvelők a napokban pedig szakmai jellegű tárlatvezetésen ismerkedhettek meg a kiállított képek születésének körülményeivel.

 

A Kamera Klub aktivitásának újabb jeleként Török János fotóművész, a klub titkára október 26-án,  vasárnap délután Mártélyra invitálja a vásárhelyi amatőr fotósokat. 15 órától Pásztor András, Török János, Varga András a tájfotózás, míg Baranovszky Jenő és Vári Dénes a portréfotózás fortélyait osztja meg a résztvevőkkel.

A találkozó vasárnap délután 3 órakor a mártélyi strandnál lesz, majd egy gyors eligazítás után indulnak gyalogosan, hogy a holtág már sok képzőművészt és fotóst megihlető naplementéjének legjobb fényviszonyaiban fotózhassanak.

 

Egy kis kedvcsinálónak, nézze meg Varga András fotós, a Mártélyi Holtág képekbe merevített színpompás őszi pillanatait:

Őszi napszakok Mártélyon

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kizöldül a murvával felszórt telek

Kizöldül a murvával felszórt telek

A sok vihart kavart, a Nyomozó Főügyészséget is megjárt, az országos sajtóban is bőségesen tálalt, murvával felszórt belvárosi telek ügye végre nyugvópontra kerül.
Kommandós akció a szegvári éjszakában

Kommandós akció a szegvári éjszakában

Több ingatlant erőszakkal, fenyegetéssel szerzett meg egy rokkantnyugdíjas férfi. Kiszemelt áldozatainak a maffia tagjaként mutatkozott be, a sértettek félelmükben minden kívánságát teljesítették.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.