BulvárA Sugovica partján vendégeskedik Vásárhely

2014. július 10., csütörtök
 
A Sugovica partján vendégeskedik Vásárhely

Július 12-én, szombaton a vásárhelyi sós-túrós lepényt is megkóstolhatják az idei Bajai Halfőző Fesztivál vendégei.

 

 

 

Hódmezővásárhely városa a díszvendége az ország talán legismertebb gasztronómiai rendezvényének, a 19. Bajai Halfőző Fesztiválnak.

A Bácskai Kultúrpalotában a XI. Vásárhelyi Fotószimpózium 11 művészének 38 alkotásával mutatkozik be Hódmezővásárhely városa július 12-én, szombaton délelőtt "Elmém lencsémen keresztül" - tisztelgés Lucien Hervé emléke előtt című kiállítással, amely július 24-ig tekinthető meg a Bácskai Kultúrpalota aulájában.

Vásárhely a bajai Főtéren, a halfőző fesztiválon a vásárhelyi hímzéssel, a népi kerámiákkal és a citerakészítéssel ismerteti meg a résztvevőket..

Igazi "vásárhelyikumokat", sós, túrós lepényt és barátfülét is kóstolhatnak az ország egyik leglátogatottabb és legismertebb gasztronómiai rendezvényére ellátogatók. Fellép az Árendás és a Kankalin Néptáncegyüttes, valamint az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara ad koncertet.

 

Olvassa el ezt is!

Földesi Gyula Aranyos lányai

Földesi Gyula Aranyos lányai

Rangos elismerést kapott a vásárhelyi Szépkorúak Tánccsoportja Keszthelyen, a IV. Országos Nyugdíjas Ki mit tud-on. Képekkel!
A tiszta víz tisztább lesz

A tiszta víz tisztább lesz

Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás szakemberei szerint őszre elkészülnek és azt követően hat hónapig tart a próbaüzemelés.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.