Kultúra, oktatásA Plohn-műterem 75 éve kiállítás Székkutason

2019. szeptember 25., szerda
 
A Plohn-műterem 75 éve kiállítás Székkutason

A székkutasi Murgács Kálmán Művelődési ház ad otthont november 20-ig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum által rendezett kiállításnak, mely a Plohn-műterem 75 évét mutatja be.

 

 

 

 

 

 

 

 

A keddi megnyitón elhangzott: a vásárhelyi fotográfus család nemcsak kutasi pusztán élők életmódját dokumentálta az utókor számára, hanem magát a települést alapító Gregus Mátét is megörökítette Plohn József.

 

Százötven éve, 1869-ben nyitotta meg Vásárhely első műtermét a Makóról érkezett fotográfus, Plohn Illés, amely 75 év működés után, 1944-ben szűnt meg. Ez idő alatt fiával, Józseffel a vásárhelyi tanyavilág és a város számtalan eseményét, épületét, valamint számos parasztember és városi tisztviselő portréját – köztük a 48-as honvédeket – örökítették meg. Munkásságuk, Vásárhely mellett, Szeged és az egész dél-alföldi térség történetének fontos vizuális forrását adják.

 

Minderről Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt megnyitójában, hangsúlyozva, hogy fényképek nemcsak a település képét és a paraszti élet mindennapjait őrizték meg számunkra, hanem a társadalomtudomány és a néprajztörténet szempontjából lényeges módon a viseletről, a gazdasági életről és a családi kapcsolatokról is árulkodnak.

 

A zsidóüldözésnek 1944-ben áldozatául esett Plohn József, aki a város és környékének lakói és helyszínei megörökítése mellett egyik szervezője volt a helyi kulturális életnek is, s együtt dolgozott az idén 150 éve született Tornyai Jánossal is, számos tanulmányfotót készítve festményeihez.

 

A tárlat kurátora, Bernátsky Ferenc, a vásárhelyi közgyűjtemény helytörténész muzeológusa a műterem-alapító Plohn Illés munkái közül kiemelte az 1879-es nagy szegedi árvízről, valamint a kis-tiszai zsilipszakadásról 1887-ben készített fényképeket, míg Plohn József felvételeiről szólva megemlítette az 1848-as honvéd veteránok között lévő székkutasi Trungel Jánosról készített portrét, valamint az algyői vasúti híd 1902-es helyretolását megörökítő fotót.

 

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött kiállítás a vásárhelyi bemutatót követően most Székkutason látható, majd 2020 februárjában Plohn Illés első műtermének színhelyén, Makón kerül bemutatásra a Plohn-műterem 75 éves történetét elbeszélő tárlat.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Az Európa-bajnokságra készülve

Az Európa-bajnokságra készülve

Küzdelmes, de érmes helyezéseket eredményező hétvégéje volt a Hódmezővásárhelyi ITF...

Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Minden eddiginél több oktató, kutató és hallgató várja minden eddiginél több programmal az...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Soós László
Elhunyt Dr. Soós László Magas szintű orvosi tudása, művészi tehetsége és humánus magatartása minden hódmezővásárhelyi lakos számára példaértékű.
 
Rávilágítanak a lámpacserés ügyekre?
Rávilágítanak a lámpacserés ügyekre? Pécs feljelentést tesz. Sajtóinformációk szerint hasonló lépésekre lehet számítani a közeljövőben az ellenzék győzelmével most leváltott eddigi fideszes vezetésű több településen is.
 
Újabb sikeres színházi előadás
Újabb sikeres színházi előadás Egy férfiklub hétköznapjaiba engedett bepillantást a Nő a tét című előadás legutóbb a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Jazzkívánságműsor - vásárhelyieknek
Jazzkívánságműsor - vásárhelyieknek Pazar zenei élmény részesei lehettek azok, akik ellátogattak a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann közös koncertjére a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba.
 
Elpuskázott helyzetek, eladott labdák
Elpuskázott helyzetek, eladott labdák A Vásárhelyi Kosársuli felnőtt-, valamint U20-as csapata vasárnap a Pápa otthonában lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjában. Egy győzelem, egy vereség.
 
Dobogós helyezések Budapesten
Dobogós helyezések Budapesten

Október 12-én a 12. Magyar Open Poomsae Bajnokságon a vásárhelyi Máté Taekwondo & Hapkido KHSE sportolói 5 dobogós helyezést ért el.

 
Súlyos testi sértés a vád
Súlyos testi sértés a vád Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában.