SportA Miskolc ellen hazai pályán

2016. május 18., szerda
 
A Miskolc ellen hazai pályán

Szokatlan időpontban, május 19-én csütörtökön 18 órakor játsza első mérkőzését a bajnokság 13. helyéért a Vásárhelyi Kosársuli a Miskolc ellen.

 

 

 

 

 

 

Az ellenfél soraiból továbbra sem hiányzik a korábban a kék-sárgáknál pattogtató kedvenc, Drahos Gábor. A szurkolók várhatóan izgalmas mérkőzést láthatnak majd a Hódtói Sportcsarnokban, ahol legutóbb csak óriási izgalmak közepette tudtak nyerni a borsodiak.

 

Dr. Elek András fiai múlt héten másodszor is győzni tudtak a Honvéd ellen. A párharcban aratott kettős siker feltehetően jót tett Vas Péterék önbizalmának, mivel mindkét találkozón magabiztosan szállították a győzelmet. Az első összecsapáson Czibere Zoltán és Varga Dániel, míg a másodikon Kelemen Balázs és Vuk Pavlovic nyújtott maradandót. Mivel a 13. hely sorsa a következő két meccsen dől el, ahhoz, hogy ehhez közelebb lépjenek a hódmezővásárhelyieknek mindenképpen nagy előnyre kellene szert tenniük a jövő csütörtöki visszavágóra.

 

Ehhez viszont a miskolciaknak is lesz egy-két szava. Nekik sem sikerült rosszul az utolsó két derbi. Igaz először kikaptak a Baja otthonában, a második körben kiharcolták a továbblépést a jó erőkből álló ellenfelükkel szemben. Összességében 15 ponttal voltak jobbak a Bács-Kiskun megyeieknél. Közülük Drahos Gábor mellett leginkább Szojkára, Endrészre, valamint Oroszra kell majd odafigyelni.

 

A Vásárhelyi Kosársuli - MEAFC elleni találkozója 2016. május 19-én csütörtökön 18:00-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Herczeg Viktória Magyar Egyéni Rapid Sakkbajnok

Herczeg Viktória Magyar Egyéni Rapid Sakkbajnok

Hét vásárhelyi sakkozó-palánta vett részt Hajdúböszörményben a Magyar Korcsoportos Egyéni és Csapat Rapid Sakkbajnokságban. 
Majdnem elraboltak egy gyereket?

Majdnem elraboltak egy gyereket?

Az asszony néhány pillanat múlva a kisfia kiáltásaira lett figyelmes: Anya, anya! – kiabálta kétségbeesetten a gyerek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság reagált.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.