KözéletA keresztény - zsidó együtélés színterei ma

2015. február 24., kedd
 
A keresztény - zsidó együtélés színterei ma

A február 20-án Szegeden kezdődött és 23-án vasárnap Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban zárult háromnapos tudományos tanácskozáson hazai és külföldi kutatók tartottak előadásokat a huszadik századi népirtásokról.

 

 

 

 

A holokauszt sorstragédiájának feldolgozásához szükség van az őszinte emlékezésre, a saját múltunkkal való szembenézésre, csak ezáltal remélhetjük, hogy sikerül valamit jóvátennünk a szörnyűségekből - jelentette ki Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára vasárnap Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban rendezett konferencián.

 

A politikus A XX. századi népirtások Európában és a keresztény-zsidó együttélés színterei ma című tudományos konferencia zárónapján úgy folytatta: ami ezen is túlmutat, az a közösségvállalás az egykori és a mostani üldözöttekkel, vannak ugyanis olyan bűnök, amelyeket csakis a jelenben és a jövőben lehet jóvátenni.

 

A haláltáborokban meggyilkoltakat nem támaszthatjuk föl, de kötelességünk a gyűlöletkeltés elutasítása, a kiállás az elesettekért, a megfélemlítettekért, az üldözöttekért, az aktív cselekvés – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A holokauszt nemcsak a magyar zsidóság, hanem az egész magyar társadalom történelmének egyik legnagyobb tragédiája. Ébren kell tartani az emlékét, hogy a jövő nemzedékei a múlt ismeretében ne követhessék el ugyanazokat a szörnyűségeket, melyek egyszer már megtörténtek. A vészkorszak hiteles, kiegyensúlyozott bemutatásával is közelebb lehet jutni a Pilinszky János költő által megfogalmazott célhoz: "jóvátenni azt, ami megtörtént" - fejtette ki Latorcai Csaba.

A kormány több milliárd forintot fordított a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett emlékév projektjeire és további 1,8 milliárd forinttal segítette a civil szervezeteket könyvek, oktatási segédanyagok, filmek elkészítésében, kulturális rendezvények, megemlékezések szervezésében – tudatta a politikus.

 

A kormány foglalkozik a zsidó temetők megmentésével is. Ehhez jogi szempontból rendezni kell a temetők helyzetét és meg kell teremteni a munkálatok szervezeti kereteit is – közölte Latorcai Csaba.

A február 20-án Szegeden kezdődött és 23-án vasárnap Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban zárult háromnapos tudományos tanácskozáson hazai és külföldi kutatók tartottak előadásokat a huszadik századi népirtásokról. A konferencia zárónyilatkozata szerint az esemény legfőbb tanulsága, hogy Európában sok nemzet hordoz magában jogos sérelmeket, de egyetlen nép fájdalma, egyetlen ember halála sem helyezhető a másik elé. A zárónyilatkozat kiemeli: a nemzetek, államok, felekezetek közötti konfliktus soha többé nem torkollhat népirtásba, minden vitás kérdést a méltányosság, az egyéni és közösségi jogok, egymás szempontjainak kölcsönös figyelembevételével, az erőszak minden formájának elutasítása mellett lehetséges csak rendezni.

 

Olvassa el ezt is!

Győzött a vendégcsapat

Győzött a vendégcsapat

A HLKC ezúttal sem találta a vendégcsapat gyors lábmunkára épülő támadójátékának az ellenszerét, így megérdemelt orosházi győzelem született. Képekkel!
Eötvös Bál 2015.

Eötvös Bál 2015.

Mivel idén a Kalmár Zsigmond Szakképzőnek iskolaestje lesz, a február 21-én tartott Eötvös Bál zárta a hódmezővásárhelyi báli szezont. Sok képpel! 
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!