Kék hírekA kegyetlen gyilkosság újabb részletei

2018. május 28., hétfő
 
A kegyetlen gyilkosság újabb részletei

A nő alkoholista, az idős szüleit az élettársával ölette meg, majd ő maga gyújtotta be a gázpalackot. Két holttestet találtak egy hódmezővásárhelyi kiégett családi házban pénteken, majd később a rendőrség közölte, hogy az idős házaspárt a lánya ölette meg az élettársával, aki beismerő vallomást tett.

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy arról beszámoltunk, május 25-én hajnali öt óra körül a 112-es számon egy tűzesetet bejelentő hölgy meglehetősen higgadtan és nyugodtan közölte a hírt, ahogy azt is, hogy a házban bent vannak a szülei. 

Az értesített hivatásos tűzoltók 3 kocsival érkeztek a helyszínre, továbbá a Katasztrófavédelem Műveleti Szolgálata is kivonult. A Gregus Máté utcai házba behatolva, nagyjából 3 négyzetméteres területen volt a tűz, amelyet a tűzoltók hamar eloltottak. A kiérkező körzeti megbízott két holttestet talált a lakásban, melyek átvizsgálását követően felfedezte, hogy a sérülések nem hozhatók összefüggésbe a tűzesettel. A 87 éves férfi és a 78 éves nő ugyanis koponyasérülést szenvedett.


Az elhunyt házaspár lánya, a 47 éves alkoholista nő, akit italozó életmódja miatt elhagyott a volt férje, új párjával nemrég a nő szüleihez költözött a Gregus Máté utcai házba. A párnak több konfliktusa is volt az idős szülőkkel, akik nem nézték jó szemmel az italozást, és azt sem, hogy a lányuk új párja büntetett előéletű volt. Az 53 éves férfi egyébként nemrég szabadult, mert korábban személy elleni erőszak miatt ült.

 

A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint május 24-én nagy mennyiségű szeszes ital és gyógyszert fogyasztását követően az egyik gyanúsított a 86 éves férfit a hódmezővásárhelyi ingatlan konyhájába kicsalta, ahol a másik gyanúsított több alkalommal baltával fejbe ütötte. Ezt követően ugyanez a gyanúsított a 78 éves nőt ment és szintén több alkalommal baltával fejbe ütötte. A másik gyanúsított ezalatt úgy döntött, hogy egy gázpalackot is felrobbant annak érdekében, hogy a sértettek biztosan életüket veszítsék, tűzbaleset látszatát keltsék.

 

A gázpalackból kiáramló gáz meggyújtásának hatására az ingatlan begyulladt, a gyanúsítottak pedig szórakozni indultak. A tűz viszont csak akkor lobbant lángra, amikor péntek hajnalban hazaértek és ajtót nyitottak, így a nő is füstmérgezést kapott. Előbb a Szegedi Klinikára, majd a helyi börtönbe szállították. A házaspár lányának élettársa beismerő vallomást tett.  

 

A sértettek halálát a fejükre mért nagyerejű ütések következtében kialakult sérülések okozták.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett (tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszanak megvalósítani, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének, illetve a gyanúsítottak előéletére figyelemmel megalapozottan feltehető az is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.

A fentieken túl a bíróság álláspontja szerint az egyik gyanúsított vonatkozásában megalapozottan feltehető az is, hogy a bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekedne.

Minderre figyelemmel a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának (szombati) elrendelését a bíróság mindenképpen indokoltnak tartotta.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fókuszban Hódmezővásárhely kerámiaművészete és kerámiaipara

Fókuszban Hódmezővásárhely kerámiaművészete és kerámiaipara

A korábban a budapesti Vigadóban bemutatott tárlat reprezentatív válogatást nyújt az idén húsz esztendős Kerámia Szimpózium anyagából. Képekkel.
A Boxing Gym Vásárhely a város ökölvívósportjában új fejezetet nyitott

A Boxing Gym Vásárhely a város ökölvívósportjában új fejezetet nyitott

Hódmezővásárhely egyik legújabb egyesülete sikeres nemzetközi boksztalálkozót rendezett, amelyen a város ifjú tehetségei is bemutatkoztak. Képekkel.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.