SportA Junior Úszó EB negyedik napjának összefoglalója

2016. július 9., szombat
 
A Junior Úszó EB negyedik napjának összefoglalója

A 14 éves Késely Ajna – jelentős kontinensviadal-rekorddal – harmadik aranyérmét szerezte meg a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon, ezúttal 200 m gyorson. Barócsai Petra 100 m pillangón állhatott fel a dobogó második fokára.

 

 

 

 

 

Mivel Késely Ajna 200 m gyorson döntőre készült, érezhettük, hogy nem maradunk érem, sőt magyar Himnusz nélkül a vasárnapi zárónap miatt – a szokásoknak megfelelően – csendesebb szombati programban sem. A Kőbánya SC aranylánya száz méter után már vezetett, s minden korábbinál szorosabb csatában megnyerte önmaga harmadik, a magyar csapat negyedik aranyérmét.

 

 „Iszonyatosan nehéz volt, ez a táv már tényleg nagyon fájt – értékelt a levegőhöz csak nagy küzdelem árán jutó bajnoknő. – Az utolsó ötven méteren érzékeltem, hogy jönnek fel rám, azt hittem, meghalok, de valahogy maradt még erőm. A három aranyérem közül egyértelműen ezt szereztem meg a legnehezebben, életemben nem úsztam még 1:58-on belül, még most is nehezen fogom fel, hogy sikerült.”

Csak halkan jegyezzük meg: a teljesítménye egyébként igencsak ígéretes az olimpiára, egészen pontosan a 4×200 m-es női gyorsváltóra nézve…

A második érmet az érdi Barócsai Petra szállította. A Késelyhez hasonlóan 2001-es születésű úszó remekül tempózott a 100 m pillangó fináléjában, s hét századdal megelőzte a brit riválisát (az oroszt nem csíphette el), így az ezüst került a nyakába.

„Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy dobogóra állhatok. Nem is kérdés, nekem ez az Európa-bajnokság eddigi legszebb pillanata – rögzítette Barócsai. – Az ezüstérem óriási motivációt ad: igenis, van értelme dolgozni, mert lesz eredménye.”

 

Kellemes meglepetésre két magyar is fináléba került az 50 m hát sprinttávon. Azaz, csak került volna, mert bár Szucsik Bence rajtkőre is lépett, s negyedik lett (25,59), Kovács Benedeket a szakemberek a mixed vegyes váltó érdekében visszaléptették. A szám jelenlegi és vélhetően később a felnőttek közötti sztárja az orosz Kliment Kolesznyikov, aki egy nap alatt háromszor úszott korosztályos világcsúcsot a távon, s persze diadalmaskodott. Micsoda ajándék a 16. születésnapra!

A napot a kissé kaotikus, de mindenképpen látványos szám, a 4×100 m mixed vegyes váltó zárta. A négy úszásnem két-két lány és fiúversenyzőjének csatáját az utolsó hosszon az erősebbik nem képviselőjét a vízbe küldő olaszok nyerték meg a végeredmény miatt igencsak elkámpicsorodott oroszok előtt. A magyar staféta a negyedik helyen érte el a falat, az interjúkban a fiúk-lányok nem győzték dicsérni egymást, s amikor Kovács magát hibáztatta, a többiek nem hagyták mondván, ha valaki rontott, az egész csapat rontott…

Ami a délelőttöt és az abból következő délutáni programrészt illeti: Gyurinovics Fanni a középdöntőbe jutott 50 m gyorson, de onnan nem vezetett tovább az útja (11., 26,16). Az MTK Budapestben készülő lány 200 m-en hasonló forgatókönyvet írt: előbb tizedik, majd az idején javítva kilencedik lett (2:17,85), de csak tartalék a fináléban. Matyasovszky Dalma és Dobos Dorottya 100 m háton került a legjobb 16 közé, ám a középfutamban Matyasovszky (1:03,21), Dobos (1:03,65) sorrendben az utolsó két helyen zártak. A pénteken 200 m pillangón aranyérmes Milák Kristóf a fele olyan hosszú távon, azaz 100 m-en is a dobogóért úszhat, negyedikként finalista (52,84), akárcsak 200 m gyorson a 400 m-en bronzérmet szerző Márton Richárd (1:50,21).

A fiúk nem olimpiai hosszú számában, 800 m gyorson két magyar kapott lehetőséget: Lakatos Dávid és Drigán Zoltán is a délelőtti, úgynevezett lassú futamban tempózott, a 8:11,96 és a 8:18,62-es időeredmény a 11. és 13. helyre volt elég.

Se fiú, se lány nem jutott a magyarok közül a középfutamba 100 m mellen.

 
 
VH-Utánpótlás
 

Olvassa el ezt is!

Lepapírozott leszázalékolás?

Lepapírozott leszázalékolás?

Július 9-én a Szegedi Törvényszék ismét tárgyalta a Hódmezővásárhelyen praktizált orvosok ügyét, akit költségvetési csalás és más bűncselekményekkel vádolnak.
Ötkarikás ruhapróba

Ötkarikás ruhapróba

Risztov Éva úszó a Syma Rendezvényközpontban tartott olimpiai ruhapróbán július 6-án. A vásárhelyi születésű sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.