KözéletA java még hátravan - jön az enyhe időjárás

2017. február 1., szerda
 
A java még hátravan - jön az enyhe időjárás

Rekordot dönt idén az influenzajárvány, minden eddiginél több ember esett ágynak. A szakértők szerint még a java hátravan, mivel csütörtöktől enyhül az idő, és jövő héten napközben 5-6 fok is lehet.

 

 

 

 

 

 

A vírusok terjedésében az időjárás is fontos szerepet játszik. A következő héten kettős frontokra számíthatunk, először lehűl, majd felmelegszik a levegő. Ez pedig a kórokozóknak is kedvez.

 

Már most levonható az a következtetés, hogy idén három héttel hamarabb kezdődött az influenzavírusok járványos terjedése, és két hét alatt négyszeresére emelkedett az orvoshoz forduló betegek száma.

Az ÁNTSZ szerint a súlyosabb helyzet fő oka, hogy idén a H3N2 influenza A vírus terjed hazánkban, az elmúlt évi domináns B vírussal szemben. Az influenza A vírus általában rövid idő alatt képes egy-egy országra kiterjedő járványt okozni, a B vírus inkább kisebb gócokban jelentkezik.

Csongrád Megyében az előző héthez képest közel 40 százalékkal ismét nőtt az influenzás betegek száma.

A megyében a monitorozásba bevont 54 orvoshoz 796 beteg fordult influenzaszerű tünetekkel. Az influenza aktivitás megyei szinten továbbra is magas azonban még mindig jelentős eltérések van az adatokban járási szinten:

Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal, Járási Népegészségügyi Intézete 107 fő - Hódmezővásárhely és vonzáskörzete 74 fő, Makó és vonzáskörzete 25 fő, Szegedi Járási Hivatal, Járási Népegészségügyi Intézete 619 fő, Szentesi Járási Hivatal, Járási Népegészségügyi Intézete 30 fő.

 

A betegek kor szerinti megoszlása a következő:

  0-14 éves korosztályból 404 fő megbetegedést

15-34 éves korosztályból 230 fő megbetegedést

35-59 éves korosztályból 121 fő megbetegedést

60 éven felüli korosztályból 41 fő megbetegedést jelentettek.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Mától minden kórházra elrendelték a látogatási tilalmat

 

 
 
Forrás: ÁNTSZ
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az ónos eső kihúzta a lábunk alól a talajt

Az ónos eső kihúzta a lábunk alól a talajt

A hódmezővásárhelyi Sürgősségi Osztályra érkező, ellátást igénylők 70 százaléka utcai elesésből származó sérüléseket szerzett.
Marad a DÉMÁSZ elnevezés

Marad a DÉMÁSZ elnevezés

Jól működő, gazdaságilag stabil vállalatot sikerült megszerezni, amely több mint 32 ezer kilométer hosszú villamos hálózatot üzemeltet, és mintegy 775 ezer l fogyasztót lát el.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.