KözéletA Hód-tavi csata emlékére

2018. június 25., hétfő
 
A Hód-tavi csata emlékére

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében hadszíntérbejárást tartottak a Hód-tavi csatához kapcsolódóan.

 

 

 

 

 


A NATO-ban már jól ismert katonai hagyományőrzéssel, valamint parancsnoki és törzsmunkával ötvözött kiképzési rendezvényen felelevenedett a Hód-tavi csata emlékezete az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

 

A második világháború alatt lezajlott debreceni tankcsatát a dandáron belül működő Tudomány Szervező Tanács korábban már feldolgozta és most, ahhoz hasonlóan a Hód-tavi csatára való megemlékezést is egy új nézőpontban tartották meg.

 

A feladat lényege, hogy egy már lezajlott csatát, vagy harci cselekményt, a meglévő információkat alapul véve törzsmunka segítségével kiegészítenek, majd az így elkészült harcászati helyzet alapján az események valós helyszínén lévő magaslati ponton, harcászati tájékoztató segítségével a készítők szemléltetnek.

 

A korábbiakhoz képest eddig egyedülálló módon Szakács Zalán hadnagy, valamint Tapodi Máté hadnagy mindkét fél szemszögéből megtartotta a harcászati tájékoztatókat. Ezt követően a törzsmunkában is ismert hadijátékot vezettek le, amelyben képviselték mind IV. László erőit, mind pedig az ellenségként ábrázolt kun sereget. Külön érdekessége volt az eseménynek a helyszín, hiszen a XII. században Hódmezővásárhely és környékének korabeli terepfelszíne merőben más képet mutatott, mint napjainkban, a vízrajzi szabályozást követően.

 

Az előadás, valamint a bemutató célközönsége elsősorban az alakulat parancsnoki beosztású katonái voltak, akik érdekes információkat kaptak a helyi hadtörténelmi eseményről és a parancsnoki munka e különleges ábrázolásáról.

 

Dr. Lippai Péter ezredes, a dandár parancsnokhelyettese értékelésében kiemelte a színvonalas előadásokat és ösztönözte a szervezőket minél több magyar történelmi csata hasonló feldolgozására. Külön köszönet jár az Ete Népe Történelmi Egyesületnek, amely két korabeli harcos és annak felszerelését élőben mutatta be az érdeklődőknek.

 

A rendezvényt követően a Hód-tavi csata emlékűvénél az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái koszorúzással tisztelegtek a csata, valamint az abban elhunyt katonák emléke előtt.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Huszárok tisztelegnek a magyar honvédség százhetven éve előtt

Huszárok tisztelegnek a magyar honvédség százhetven éve előtt

Hódmezővásárhelyen, a Népművészeti Tájház mellett nagyszabású rendezvénnyel készülnek a nemzet reguláris védereje, a Honvédség ünnepére. Képekkel.
Színes időutazás Vásárhelyen az év legrövidebb éjszakáján

Színes időutazás Vásárhelyen az év legrövidebb éjszakáján

Szombaton éjfélig hat helyszínen várták a Múzeumok Éjszakája hódmezővásárhelyi programsorozatának látogatóit. Megnyílt Jószai Sándor ikonkiállítása. Sok képpel.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!