BulvárA fotóművészet nemcsak a pillanat művészete

2017. január 19., csütörtök
 

A vásárhelyi származású fotóművész ’A mester és tanítványai ’ című kiállítása február 6-ig látható Budapesten, a Benczúr Ház galériájában.

 

 

 

Fotók: Olasz Ági, Bajkó Csaba és Eifert János és a kiállított képek

 

 

 

Eifert János körül mindig történik valami. Mint azt a Vásárhelyi Híreknek a napokban megfogalmazta: Annyi minden jó történik velem, hogy igényét érzem beszámolni szülővárosomnak, barátaimnak és ismerőseimnek. Erre pedig az egyik legalkalmasabb „fórum” a Vásárhelyi Hírek, hiszen az olvasók rendszeresen találkozhatnak színes és képes beszámolóival, akár a múlt héten a vásárhelyi Fotószimpózium gyakori vendégének, Bahget Iskander kiállításáról, akár Bali szigetéről, akár egy kurzusról legyen szó.

Most ez utóbbiról adunk hírt: a napokban nyílt meg és február 6-ig látható Budapesten, a Benczúr Ház galériájában ’A mester és tanítványai ’ című kiállítása.

 

Eifert János, akinek a tanítványaival közös kiállítása látható, elmondta: „mesterkurzusaimon nem a száraz, a szabályokra épülő tudnivalókat sulykolom. A hallgatók kreatív együttműködésével, a fényképezés örömét ízlelgetve, szinte észrevétlenül fejlesztjük képességeinket. Az alapokat jelentő technika, a fontos esztétika, a kihagyhatatlan képelemzés, a nélkülözhetetlen fotótörténet, valamint az elengedhetetlen praktikus tanácsok segítenek bennünket, hogy a látvány mögött a lényeget felfedezzük, és hogy mások számára is élményt jelentő képeket készíthessünk. És ne feledjük: a fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodásé is.”

 

Olvassa el ezt is!

A tolvaj nem szereti a férfi vázas kétkerekűt

A tolvaj nem szereti a férfi vázas kétkerekűt

Izgalmas játékra invitálja a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az olvasókat. Kerékpártolvajt keresnek! Segítünk a felismerésben! Videóval!
Két egyéni díjazott lett az idei Bessenyei Díjas

Két egyéni díjazott lett az idei Bessenyei Díjas

Színésznő és művésztanár. Idén ismét két egyéni díjazott van. Január 22-én a Magyar Kultúra Napján ismét átadják a Bessenyei-díjat. 

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.