17 éves kora óta nem esik le válláról a fényképezőgép. Fotóinak színei jelképes értékkel bírnak: a fekete a színek összességét, vagyis a teljességet, míg a fehér a fényt szimbolizálja. Fotókiállítása a két ünnep között is megtekinthető a Németh László Városi Könyvtárban.
A Németh László Városi Könyvtárban december 17-én nyílt kiállításának témája a 21. századi építészeti abszurd. Az épületek felépülnek, élet költözik beléjük majd amikor elvesztik funkciójukat, ott felejtik, magukra hagyják vagy lebontják őket. Az elfelejtettek, magukra hagyottak közül a jelentősebbek, szerencsésebbek pusztulásukban is értéket képviselő tiszteletteljes romokká válnak.
A kiállítás Lucien Hervé életműve előtt tisztelegve, annak hatására és tovább gondolásaként jött létre.
Profizmus és mélységes alázat
Dömötör Mihály fotóművész Hódmezővásárhely szülötte. Ismerői enyhe túlzással azt mondják róla, 17 éves kora óta nem esik le válláról a fényképezőgép. 1980 óta a szegedi Móra Ferenc Múzeum fotósa, és ebben a minőségében elsősorban műtárgyakat fényképez. Ez a tevékenység profizmust és mélységes alázatot követel a fényképésztől. Birtokukban Dömötör Mihály az ország egyik legjobb műtárgyfotósává alakította saját magát, munkái számos kiállítást, rangos hazai és külföldi kiadványt ékesítenek. Műtárgyfotói – tárgyukhoz méltóan – önmagukban is művészi értékkel bírnak. A művésznek az egyetemi közegben is nagyon helye van, hiszen a Szegedi Egyetemen évekig oktatott fotótörténetet.
„Képírás” az ő művészete
Nagy Márta egyetemi docens, Dömötör Mihály munkásságának, fotóművészetének egyik legmélyebb ismerője fogalmazta meg: a művész képeinek megformálásakor kerüli a színeket. Fotói kivétel nélkül fekete-fehérben készültek, de mindkettő jelképes értékkel bír: a fekete a színek összességét, vagyis a teljességet, míg a fehér a fényt szimbolizálja.
„A gondolat világos kifejezésére, a formák, viszonylatok pontos és érthető megláttatására alkalmasabb a fekete-fehér technika, mint a színes” - vallja a művész. Mert Dömötör Mihály sosem készít képeket csupán a látvány kedvéért. A Karinthy által megfogalmazott, a szó igazi értelmében vett magasrendű „képírás” az ő művészete. A megörökített tárgyakban, látványban soha nem az esztétikumot keresi, a valóság ugyanis nem csak szép tárgyakból áll, s mint Bálint Györgytől tudjuk a „fényképezés a valóság művészete.” Dömötör Mihály művészetének nagy erőssége – vásárhelyi parasztjaihoz hasonlóan – „földhözragadtsága”, vagyis hűen a fotó műfajának eredeti dokumentáló szerepéhez, képeinek tárgya – legyen az, bár absztrakt formaképződmény, vagy egy árnyék – mindig a valóság.