SportA dobogó legtetején

2017. október 29., vasárnap
 
A dobogó legtetején

Október 28-29-én a temesvári Nyugati Tudományegyetem Sportcsarnokában rendezték meg az U10, U12 és U14 korosztály számára a Európa Körversenyt, amely a sorozat következő állomása volt. Az esemény díszvendége a 2016-os Riói olimpiai bajnok, Ana Maria Cherenza volt.

 

 

 

 


A három korcsoportban és a vegyes amatőr kategóriában összesen 87 versenyző lépett a pástra.

A versenyen a hódmezővásárhelyi Csomorkány Vívó Sport Egyesület két tehetséges sportolóját indította Molnár Rékát és Wolf Esztert.

Wolf Eszter tavaly novemberben már indult ugyanezen a versenyen. (Cikkünk ITT!)  

Akkor, a magyar U14-es válogatott színében a 3. helyen végzett. Az idén a klub színében versenyzett, mert a szövetség döntése alapján, őt egy későbbi versenyen szeretné versenyeztetni az U14-es magyar válogatott tagjaként. Tavasszal a lengyelországi Wroclawba utaznak.

A másik versenyzők a még egy évvel fiatalabb Molnár Réka volt, akinek ez volt az első Európai Körversenye. Molnár Réka egy gyengébb kezdés után fokozatosan javulva tudta hozni a formáját, sajnos a 8-ba jutásért vereséget szenvedett egy román vívótól. Végül a 14 lett.

 

Magyary Ágnes vezetőedző beszámolója szerint Wolf Eszter javítani szeretett volna előző évi 3. helyén, ezért nagy elszántsággal, tökéletes koncentrálással veretlenül került a 8-as döntőbe.

Elmondása szerint a 8-ba jutásért küzdött a legnagyobbat. A vívóidő lejártakor 8:5 volt az állás Wolf Eszter javára. Innen megállíthatatlan volt. Végül sikerült az előző évi 3. helyét az 1. helyre javítania.

Korosztályában a második helyen egy holland, a harmadikon egy román lány végzett.

 

Olvassa el ezt is!

Dr.Bubótól Bogyó és Babócáig

Dr.Bubótól Bogyó és Babócáig

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban november 3-án és 5-én régi és mai rajzfilmeket is megtekinthetnek nemcsak a gyerekek, de szüleik is.
Újabb vereség ezúttal a szomszédtól

Újabb vereség ezúttal a szomszédtól

A sorsolás szeszélye folytán újra egy szegedi csapat, ezúttal Szeged KKSE ellen lépett pályára az NBI/B hétvégi fordulójában a HLKC Felnőtt csapata.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.