Kultúra, oktatásA beton művészeti dimenziói

2017. július 30., vasárnap
 
A beton művészeti dimenziói

Az új anyag művészeti felhasználásának igazolására némi municióval szolgálhat Wartha Vince egykori kijelentése, az idei szimpózium mottója: „..amire az élet úgy rászorul, mint az ember a táplálékra, és ez a művészet... Három szín hazánk nemzeti zászlaján és három a szó, ami rajta ragyog: Tudomány, Művészet és Ipar!”    

 

Képünkön a tavalyi szerződés aláírásakor készült (Fotó: VH)

 

 

Tavaly augusztusban a Nagy Sándor utcai Nemzetközi Kerámia Központban meghívottak és a sajtó képviselői előtt aláírt alapító okiratba foglalt kezdeményezés lényege, hogy minden évben, - a többi vásárhelyi szimpózium sorába integrálódva - hivatásos és amatőr alkotók betonba álmodják művészi elképzeléseiket.

Az első pillanatra meghökkentőnek, vagy különlegességnek tűnik, ám ne feledjük, ma is mennyiféle utcabútor, dísz, térplasztika van a környezetünkben, vagy például Vásárhelyen két játszótéren is terazzo betoncsúszda, ivókút van.

 

A CSOMIÉP KFT. vásárhelyi gyárában, - mint azt a Vásárhelyi Híreknek Mészáros Antal elmondta - nem a nagy gyártórendszerben, hanem egy laboratórium jellegű műhelyben alkothatnak a művészek. Tavaly kezdődött első kísérleti szimpóziumon öten dolgoztak egy hétig.

 

Idén Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, a Kerámia Központ vezetője mellett idén már hat művész alkot július 31-től 12 napig: Háber Szilvia Ferenczy - díjas keramikusművész, Kiszely Mária belsőépítész, Kerezsi Gyöngyi keramikusművész, Kovács Szabolcs Gergő üvegtervezőművész, Szvet Tamás szobrászművész, Barta Soma egyetemi hallgató.

 

A betonszimpóziummal kapcsolatban érdmes tudni, hogy az elkészült alkotásokból egy-egy a CSOMIÉP Gyűjteménybe kerül, valamint kiállításon is láthatja majd az érdeklődő. Sőt a cég által - az alapító okirat szerint - a zsűrizett alkotások kereskedelmi forgalomba hozatala is elképzelhető.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jubilál a vásárhelyi Augusztusi Zenei Napok

Jubilál a vásárhelyi Augusztusi Zenei Napok

Közel 90 zenésznövendéket várnak. A koncertsorozattal idén is arra törekedtek, hogy tartalmas, élvezetes, feledhetetlen élményeket szerezzenek. Részletes programmal!
Diák fiúmunka közös zuhanyozással?

Diák fiúmunka közös zuhanyozással?

Évtizedes ügy végére kerülhet pont. A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vettek egy 66 éves férfit, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt Mártélyon.
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!