Félperces95 éves Farkas Pál

2016. január 30., szombat
 
95 éves Farkas Pál

Farkas Pál január 29-én ünnepelte 95. születésnapját. Ebből az alkalomból Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere is köszöntötte. 

 

 

 

Pali bácsi Szentesen született. Dolgozott a Pallavichini őrgróf birtokán. 1928-ban pilótának jelentkezett. A repülősöknél fedélzeti géppuskás, majd navigátor lett. A második világháborúban a doni harcokban vett részt, ahol egy csatát követően halottnak hitték. A háború idején volt motoros futár, de részt vett a kurszki csatában is, amely a világ legnagyobb páncélos ütközete volt. Később Németországban hadifogságba esett.

A háborút követően kovácsként dolgozott, majd Dunakeszire került egy járműjavítóba. Később Szentesre ment a gépgyárba, innen vonult nyugdíjba, de továbbra is dolgozott.

3 gyermeke, 3 unokája és 2 dédunokája van. Pali bácsi szeret olvasni, keresztrejtvényt fejteni.

 

Olvassa el ezt is!

Ökoiskola címet kapott a Liszt

Ökoiskola címet kapott a Liszt

Forrainé Kószó Györgyi: "Hosszú távú célunk, hogy környezettudatosak legyenek tanítványaink. Ez jövőképünk is egyben. Ökoiskolai programunk jelképe iskolánk 120 éves tölgyfája."
Három éve hunyt el Szalay Ferenc

Három éve hunyt el Szalay Ferenc

2013-ban a hódmezővásárhelyi művészvilágot nagy veszteség érte, amikor életének 82. évében elhunyt Szalay Ferenc Munkácsy-díjas festőművész. Képekkel!
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.