Félperces95 éves Dr. Virág Jánosné

2018. január 18., csütörtök
 
95 éves Dr. Virág Jánosné

Dr. Virág Jánosné  a közelmúltban ünnepelte 95-ik születésnapját. Ebből az alkalomból Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere is köszöntötte.

 

 

 

Ilonka néni Hódmezővásárhelyen született. Tanítónőként a Ságvári Endre Általános Iskolában dolgozott, majd a Kertvárosi  Általános Iskolában folytatta  a munkát, ahol napközi vezető is volt. Több díjjal  jutalmazták  37 évi pedagógiai munkájáért, aranydiplomát is kapott. Nagyon jó egészségnek örvend, süt, főz. Szeret olvasni, tévézni, és hetente egy nap barátnőivel kártyázik.

Első házasságából 4 gyermeke született, 6 unokája és 13 dédunokája van.

 

Olvassa el ezt is!

Folytatódik az ittas vásárhelyi autós ámokfutó bírósági ügye

Folytatódik az ittas vásárhelyi autós...

Hamarosan másodfokon folytatódik a 47-es úton a három éve készakarva balesetet okozó férfi...

Az eltűnt nyugdíjvagyon nyomában

Az eltűnt nyugdíjvagyon nyomában

Vásárhelyiek ezreit is érinti a nyugdíjas évekre félretett pénzük elvesztése. Sovány...
 

És ezt már olvasta?

A honvédelmi miniszter szerint is kell a vásárhelyi szakközépiskola
A honvédelmi miniszter szerint is kell a vásárhelyi szakközépiskola A szakközépiskola kialakítását az Ady Endre utcában tervezik. 180 millió forintot irányoztak elő az ingatlan megszerzéséhez.
 
Megérdemelt vastaps a Hódtóiban
Megérdemelt vastaps a Hódtóiban A Tiszaújváros ellen lépett pályára szombaton, az NB I/B Zöld csoportjában a listavezető Vásárhelyi Kosársuli. Ismét győztek és továbbra is vezetik a bajnokságot.
 
Alkotások a természet elemeiből
Alkotások a természet elemeiből A vásárhelyi tájhoz több mint hat évtizede kötődő alkotó, Holler László festőművész tárlata nyílt meg január 19-én, szombaton délután az Alföldi Galériában. Képekkel.
 
Felvételi vizsgák országszerte
Felvételi vizsgák országszerte Január 19-én délelőtt 10 órától többek között a vásárhelyi Németh Lászlóban is központi írásbeli felvételi vizsgákat tartottak a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokban,
 
Tornyai néprajzi magángyűjteménye Vásárhely múltját idézi
Tornyai néprajzi magángyűjteménye Vásárhely múltját idézi Különleges tárlat megnyitójával vette kezdetét a Tornyai János Emlékév Hódmezővásárhelyen. Most nem mint festőművész, hanem mint néprajzi gyűjtő került a központba. Képekkel.
 
Csak négy órán át örülhettek a zsákmánynak
Csak négy órán át örülhettek a zsákmánynak Középkorú külföldi állampolgárok fosztották ki percek alatt a hódmezővásárhelyi Telekom ügyfélszolgálati irodáját. Videón a betörés. Képekkel.
 
Háromszorosára nőtt az influenzások száma
Háromszorosára nőtt az influenzások száma Újabb tucatnyi kórházban vezettek be látogatási tilalmat. Valószínű hamarosan a vásárhelyi kórház is sorra kerül. Most a 15-34 évesek közül kerül ki a legtöbb beteg.