Félperces90 éves Táborosi Istvánné

2014. november 20., csütörtök
 
90 éves Táborosi Istvánné

Táborosi Istvánné Julianna néni november 8-án töltötte 90. életévét. Születésnapja alkalmából Kun Andrea, a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal népjóléti csoportjának vezetője köszöntötte.

 

 


Julianna néni Hódmezővásárhelyen született. 10 évig Mezőhegyesen dolgozott a cukorgyárban, majd visszatért Hódmezővásárhelyre, nyugdíjazásáig a 602. számú szakmunkásképző portása volt. Egy lánya, 2 unokája és 4 dédunokája körében éli mindennapjait. Nagyon aktív életet él. Szeret keresztrejtvényt fejteni és kedveli a sportközvetítéseket. Sokáig versenyszerűen tekézett.

 

Olvassa el ezt is!

Ahhoz képest jól bírja

Ahhoz képest jól bírja

Évtizedek óta a vásárhelyi református Újtemplomról csak olyan fotó lelhető fel, amelyen málló vakolat, omló falrészlet, viharban megrongálódott ereszcsatorna látható.
Zoltán Péter Prima-díjat kapott

Zoltán Péter Prima-díjat kapott

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Csongrád megyei szervezete november 15-én este a szegedi Tisza Szálló koncerttermében adta át a díjat.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.