Félperces90 éves Lipcsei Jánosné

2017. augusztus 23., szerda
 
90 éves Lipcsei Jánosné

Lipcsei Jánosné  (szül.: Balog Zsuzsanna) a napokban ünnepelte a 90. születésnapját. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai köszöntötték.

 

 

 

 

 

 

Zsuzsika néni Békésen  született, négyen voltak testvérek. Kamuton éltek egyszerű családba nevelkedett. Már fiatalon a mezőgazdaságban napszámosként dolgozott.

Húsz évesen kötött házasságot, férjével a mezőberényi tanyavilágban telepedtek le. Az első házasságából 3 fia született.

Második házasságkötése után került Batidára, negyedik fia itt született. Kezdetben a Béke Szálló bisztrójában dolgozott szakácsként, majd Újvároson egy kifőzdében közel 300 főre főzött, innen ment nyugdíjba.

 

Kilenc unokája és 11 dédunokája van. Szabadidejében kertészkedik. Zsuzsika néni nagyon jó egészségnek örvend, ellátja a ház körüli teendőket főz, boltba, piacra  jár. 

 

 

Olvassa el ezt is!

Készülnek a szezonra

Készülnek a szezonra

Három hét egyéni és két hét közös edzésmunka áll az NBI/B bajnokságra készülő felnőtt női kézilabda csapat mögött. Itt a szezon menetrendje!
Tolvaj a strandon

Tolvaj a strandon

Szerencsére idén ez az első és remélhetőleg a továbbiakban ritka bűncselekmény: strandolók meglopása a Török Sándor Strandfürdőben. 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.