Félperces90 éves Hegedűs Lászlóné

2016. június 16., csütörtök
 
90 éves Hegedűs Lászlóné

Hegedűs Lászlóné Hevesi Mária június 16-án ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból Kószó Péteralpolgármestere is köszöntötte.


Mária néni Mindszenten született. Fodrásznak tanult, majd a hódmezővásárhelyi János téri üzletben helyezkedett el. 1958-ban férjhez ment, férjének kötőipari vállalkozása volt, így kitanulta a szakmát. Nyugdíjazásáig férje vállalkozásában dolgozott. Öt gyermeket neveltek, 4 unokája és 2 dédunokája van. Mária néni ma is aktív életet él, biciklizik, kertészkedik.

 

Olvassa el ezt is!

A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek

A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek

Vanderstein Noémi tartott előadást a zsidó gyász- és temetkezési szokásokról. A megemlékezés résztvevői a elhelyezték az emlékezés mécseseit és köveit. Képekkel!
Óvodafelújítások jövő év elejétől

Óvodafelújítások jövő év elejétől

Mindenképpen nagy falatnak ígérkezik a még nem korszerűsített óvodák két évig tartó felújítása. Négyben energetikai korszerűsítést is el kell végezni. Képekkel!
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.