Kultúra, oktatás158 elsőéves egyetemi hallgató kezdi a tanévet

2018. július 27., péntek
 
158 elsőéves egyetemi hallgató kezdi a tanévet

Öt év alatt több mint 50 százalékkal nőtt a Mezőgazdasági Karra jelentkezők száma. A dinamikus növekedés azt is jelzi, hogy a régiós agrárszakemberképzésben továbbra is jelentős szerepe van a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi karának.

 

 

 

 

 

 

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán a 2018. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során 158 hazai és külföldi hallgató nyert felvételt. A felvételt nyert hallgatók száma a tavalyi évhez képest 18,8%-kal növekedett. A Karon, a hallgatók alapképzésben mezőgazdasági mérnöki (magyar és angol nyelven), vadgazda mérnöki és vidékfejlesztési agrármérnöki, a felsőoktatási szakképzésben mezőgazdasági és ménesgazda, míg a mesterképzésben vidékfejlesztési agrármérnöki szakon kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat.

 

Itt kell megjegyezni, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2017-ben hirdette meg először mesterszakon keresztféléves képzést. A mesterszakot elvégző vidékfejlesztési agrármérnökök az erőforrások optimális felhasználását biztosító termelő, elosztó és szabályozási, valamint a termeléssel, a szolgáltatásokkal összefüggő szervezési és irányítási folyamatokat felügyelik.

A mesterszakra felvett hallgatók részletesen megismerik az európai és a magyarországi vidék- és területfejlesztés működésének sajátosságait (a mezőgazdaság vidékmegtartó és fejlesztő szerepét) és a sajátosságok okait, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakigazgatás rendszerét és működését.

 

Komarek Levente, a Mezőgazdasági Kar oktatási és közkapcsolati dékánhelyettese a Vásárhelyi Híreket arról is tájékoztatta, hogy az egyetemi felvételhez alapképzésben 280, felsőoktatási szakképzésben 240, mesterképzésben 50 pontra volt szükség. A Karon, a ponthatárok változatos képet mutatnak, de a szakok többségénél azonban a rendeleti minimumpontnál magasabban alakultak. A sikeresen felvételizők 84,2%-a államilag támogatott képzésben részesül.

 

 

A 2018. évi felvételi eljárás azonban még nem zárult le, hiszen a pótfelvételi lehetőséget biztosít mindazok számára, aki az általános felvételi eljárás során nem kerültek felvételre egyetlen felsőoktatási intézményben sem, vagy pedig a nyár folyamán döntötték el, hogy szeretnének egyetemen továbbtanulni. A pótfelvételi eljárásban csak önköltséges képzésre lehet jelentkezni! Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 6. (hétfő).

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Középpontban az embör

Középpontban az embör

Nagyszerű néprajzi tárlaton mutatja be a Tornyai János Múzeum a múltbeli férfiak világát. A vásárhelyi paraszti és polgári kultúra patriarchális légköre elevenedik meg.
Tanévi menetrend 2018-19

Tanévi menetrend 2018-19

Már csak 3 hét van a tanévkezdésig, érdemes végigbogarászni, mi várja a diákokat szeptember 3-tól? Tanítási szünetek, érettségi menetrend.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.